Üdv néked Június

Június hava elérkezett, s az első napjai nem kis izgalmakat tartogattak számomra. Minden egyes alkalommal rá kell jönnöm, hogy itt sokkal nagyobb a kontraszt, mint mondjuk otthon vagy nyugaton. Lesz egy bejegyzés, amely előtt szólni fogok, hogy ezt csak felnőttek olvassák el, illetve az erősebb idegzetűek. Lehet, hogy olvasva nem fog akkora hatást kiváltani, mint bennem, amikor átéltem.

Szombat (június 1.) este elmentünk vacsorázni Vineeta, Ravi (férje), Risu (fia), Rachna és én. Egy kínai étterembe mentünk, de előtte beugrottunk a sör boltba. Itt csak néhány helyen lehet alkoholt vásárolni. Néhány sört vettem magamnak, illetve Ravi is vett magának néhányat. Később kiderült, hogy a kocsiban kell meginnunk a söröket. Mire az étterembe mentünk már be voltam csiccsentve egy picit, mivel egész nap nem ettem semmit, illetve már eléggé fáradt is voltam. A kínai étterem nagyon jó volt, kellemes belső térrel és finom ételekkel. Nagyon jól éreztük magunkat. Este 10-re vittek minket haza. Beestem az ágyba és aludni próbáltam. Nem jött össze, mivel a nagyon fűszeres és nagyon csípős kínai kikezdte a gyomromat. Hajnali 3-ig szenvedtem vele. 3-tól 6-ig a kedvesemmel beszéltem, aminek nagyon örültem, mivel előtte lévő napon nem sikerült nagyon beszélnünk.

Vasárnap (június 2.) 11 körül ébredtem. Még mindig rosszalkodott a gyomrom, de már elviselhető volt. Délben elindultam a városba. Egész héten mondták nekem, hogy ide el kell mennem, mert meseszép és élvezni fogom! Ez nem más, mint az Akshardam templom komplexum.

Fél 2-re értem oda és meg kell vallanom, már a több kilométerre lévő metrómegállóból lehetett látni, hogy bizony ez egy hatalmas épület. Nagyon brutális biztonsági szolgálata van a templomnak. Többször is átvizsgáltak. Nem vihettem be szinte semmit a templom területére, sem fényképezőt, sem mobilt, sőt, még karórát sem. A templom gyönyörű volt és elvarázsolt szépségével. Egyszerűen annyi látvány tárult elém, hogy leírni sem tudom mi mindent láttam ott. Sokkal kidolgozottabb díszítése van, mint egy barokk stílusban készült templomnak. Egyszerűen szavakkal nem lehet helyettesíteni a látványt. Még a magyar nyelvnek sincs olyan szava, mely hűen tükrözhetné nektek az érzéseimet, élményeimet a hellyel kapcsolatban. Megadom a hivatalos honlapját a templomnak, illetve a keresőkbe beírod, hogy akshardam, akkor a képeknél gyönyörködhetsz bennük.

Hivatalos honlap:  http://www.akshardham.com/

Nagyon sok ember volt, aki családdal, barátokkal jött és a templom környékén lévő árnyékos területeken aludtak. Magába a templomba csak mezítláb lehetett bemenni. A vörös márvány leégette a talpamat, mire egy idős bácsi vadul mutogatni kezdett nekem a fehér márványra. Amikor ráálltam megkönnyebbültem. Hűsítően hideg volt a leégett talpam számára. A lépcsőkön felmenvén észrevettem, hogy sokan minden egyes lépcsőfokra ráhelyezték a jobb kezük ujjait majd a homlokukhoz emelték. Volt, aki csak a legfelső lépcsőfoknál tette ezt. Beléptem a templomba és megállt a lélegzetem. Tényleg nincsenek emberi szavak erre a helyre. Itt leültem törökülésbe és becsuktam a szemem, mint, ahogy mások is tették. Egy pillanatnak tűnt, de szerintem 1 órát is ott tölthettem. Lelkem megtelt békességgel és örömmel. Sokkal könnyebbnek éreztem a lelkem. Ezután már csak a Lótusz-kert és az éttermi rész maradt hátra. A lótusz-kertbe lépve először nem értettem, miért is ez a neve. Egy Lótusz virágot sem láttam. Majd figyelmesebben megfigyeltem a kertet és maga a kert formája volt lótusz alakú. Ott megkérdeztem egy angolul tudó hindu papot, hogy mi a jelentősége ennek a kertnek. A következő választ kaptam:

„Ez a kert megmutatja a hitet az istenekben, és megmutatja a hitet az emberiségben is. Nem az isteneknek kell megmenteniük az embereket, mint ahogy azt már többször megtették, hanem végre az embereknek kell felnőniük az istenekhez és nem csak követniük őket.”

Azt hiszem, beleszerettem a kertbe és jelentőségébe. J

A kijáratnál voltak bódék, ahol lehetett ételt és italt venni, meg fagyit (természetesen). Ott leültem egy padra, amely egy fa árnyékában volt, illetve a ventilátor a hűs vízpárát felém fújta. Ott néhány gyerek odajött hozzám. Megkérdezték honnan jöttem, hogy hívnak. Én is barátságos voltam velük, hamar az egész családdal beszéltem. Elmondták, hogy sok itteni a szabadnapján reggel 9-re már idejön, és itt tölti az egész napot. A kert, a templom és az udvar tele van energiával. Az emberek ezért jönnek ide akár több száz kilométerről is, mert a szürke hétköznapokban nem lehet megtalálni azt az energiát, mint amilyen itt is megtalálható. Délután 5 óra volt, mikor elindultam haza.

Most figyelmeztetlek, kedves olvasom, hogy a következő bekezdésben számomra eddigi legrosszabb tapasztalata jön. Csak saját felelősségre olvasd el!

A metrón reggel láttam egy katolikus templomot. Gondoltam hazafelé megnézem. Le is szálltam a Tis Hazari nevű metrómegállóban és a terveim szerint a következő metrómegállóban, vagyis a Pulbargash-on fogok felszállni. A templomig az út sima volt és nem történt semmi különös. A templomba beültem és ugyanaz az érzés fogott meg, mint bármely más katolikus templomban. Majd elindultam haza. Ezután jöttek a nehezebb élményeim. Egy nyomor negyed kellős közepén találtam magam, ahol olyan mély félelmeket éltem át, mint még előtte soha. Minden szempár engem figyelt, s éreztem, egy szarvas vagyok az éhező farkas csorda kellős közepén. Volt, aki perverz módon vigyorgott rám és dörzsölte a kezét. Volt, aki a házából kihívta a többieket és mutogatott felém. Nem félek én a haláltól, inkább attól félek, hogy fájdalmat okozok másoknak a halálommal. Egy kisebb parkba értem, ahol a helyi nagyfiúk kriketteztek, s a kisebbek meg a patkányokkal játszottak a szemétben. Menekültem a parkból. Már látom a megállót, nincs messze és akkor már biztonságban leszek. Egy híd alatt kellett átmennem és….. és, akkor a lábaim elé néztem. 2 holttest feküdt előttem az úton. Az egyikük pont a szemembe nézett üres tekintetével. Már napok óta halottak lehettek, de most is ugyanúgy átléptek rajtuk az emberek nem törődve velük, hogy élnek vagy halnak. Nem volt más választásom. Nekem is át kell lépnem rajtuk. Az egyiküknél lévő patkány majdnem rám morgott. Bizonyára féltette az élelmét. A metróig rohantam és a könnyeimmel harcoltam. Vajon túlélem e ezt a napot. Túléltem.

Innen már bárki olvashatja újra. J

Hazaértem, s kiderült a lakótársam elment vásárolni. Neki adtam az egyetlen kulcsunkat, így ki vagyok zárva. Rám jött a hasmenés, és csak félóra múlva ér haza. Életem egy nagyon durva megpróbáltatása volt ez a félóra. Közben kaptam egy sms-t anyától, hogy meghalt az ángyi. Számítottam rá és valószínűleg ezért nem is nagyon viselt meg. Szombaton volt anya kisöcsének a halálának az évfordulója. Arról is megfeledkeztem. Valamint, egy számomra nagyon fontos személynek az anyukájának lett volna a születésnapja. A következő sorokat e csodálatos személyeknek küldöm, nem számít, hogy ismertem őket vagy sem. Sokat köszönhetek nekik.

Hullócsillag:

A nagypapa és unokája együtt vertek tábort a csillagos égbolt alatt. A kisfiú gyönyörködött a csillagokban és ámulva tekintett rájuk. A nagypapa indián őseinek történeteit mesélte kis unokájának, ki örömmel hallgatta nagyapja meséit ősökről kik a csillagokról álmodoztak. Egy hullócsillag szállt tova a tiszta égbolton.
- Papa, papa! Nézd! Egy hullócsillag!!!
Az öreg felnézett, s egy könnycsepp csordult le az arcán.
- Egy bátor harcos távozott el közülünk. Ez az ő csillaga.

Hajnali kettő óra volt, s a fel-alá járkáló nőn ívül senki sem volt a kórház várótermében. Itt nem percben vagy másodpercben számolják az időt, hanem pillanatokban. Egy orvos lépett elő, s a nőhöz fordult. Pár pillanattal később a nő az orvos vállára tette a fejét és sírt. Erőt vett magán és belépett a kórterembe. Egy lány feküdt csendesen az ágyban. Karjaival az anyja felé kapaszkodott, ki egy pillanat alatt ott is termet. Magához szorította erőtlen kis testét. A lány nyugtatta az anyját, hogy minden rendben van. Mindketten tudták, hogy ezek a búcsú percei. A kislány még egyszer utoljára az anyja fülébe súgott:
- Elég erős vagy, hogy elengedj engem.
A nő elsírta magát, s már nem érezte a szorítást a kis kezekből. Tekintette az eget nézte az ablakon keresztül, miközben keservesen sírt. Egy hullócsillag szállt tova az égbolton.

A nagypapa és unokája együtt vertek tábort a csillagos égbolt alatt. A kisfiú gyönyörködött a csillagokban és ámulva tekintett rájuk. A nagypapa indián őseinek történeteit mesélte kis unokájának, ki örömmel hallgatta nagyapja meséit ősökről kik a csillagokról álmodoztak. Egy hullócsillag szállt tova a tiszta égbolton.
- Papa, papa! Nézd! Egy hullócsillag!!!
Az öreg felnézett, s egy könnycsepp csordult le az arcán.
- Egy bátor harcos távozott el közülünk. Ez az ő csillaga.