Végre eljött a hétfő reggel (május 20.). Az éjszakai
megpróbáltatások már a hátam mögött vannak, s újult erővel neki kezdhetek
életem egyik nagy kalandjába. Reggel jött értem a cég egyik sofőrje és ő vitt
be minket (Rachna-t és engem). A következő 2 hétben mindig jön értem egy sofőr,
hogy megtanuljam az útvonalat és, hogy biztonságban érezzem magam az első
hetekben. 9-re értünk be a cég RU blokkjába. délig a főnök irodájában voltunk, illetve 1 órát a konferencia
terembe töltöttem a délelőttömből Rachna-val és Daria-val. Daria egy orosz
leányzó, aki egy éve jött ki Indiába ugyan úgy, mint én. Az első pár napomról
volt szó, hogy mik történtek velem, mivel vagyok elégedetlen. Daria nem akarta
elhinni, hogy meg vagyok elégedve a dolgokkal. Hogy nem panaszkodom amiatt,
hogy nem jött értem senki, hogy senki nem mondta el, hogy van légkondim. Nem
akarok idegeskedni ezek miatt. Élvezni akarom Indiát és ha az energiáimat
ilyenekkel kötöm le, akkor hamar tévútra térhetek. Majd ezeket a dolgokat megbeszéltük
Mr. Goel-lel a főnökkel. Rachna egy fél órával tovább maradt bent a főnöknél.
Később az okát is megtudtam, és jelentősége is lesz.
Délután leültettek egy asztalhoz. Üvegből készült, egy 6 személyes étkező méretével vetekedett és 6 részre volt felosztva üvegfalakkal. Az egyik saroknál lévő elkerített részt kaptam meg. Akkora volt ez a rész, hogy a monitor, egér, billentyűzet mellett egy füzetnyi hely maradt még. A szemben lévő üvegfalon egy papír volt felragasztva a következő szöveggel:
Mindig kántáld, hogy:
Hare Krishna Hare Krishna Krishna Krishna Hare Hare
Hare Rama Hare Rama Ram Rama Hare Hare
És légy boldog!
Délután 1-kor volt ebéd. Tipikus indiai ételek voltak, de azt nem tudtam meg mi a nevük. Fél kettőre ültem vissza az asztalomhoz és hat óráig mást se csináltam, mint unatkoztam. Irigykedve néztem a többieket, hogy mily szorgosan dolgoznak és mindenki tudja mi a dolga, mit hogyan kell csinálni. Mikor érem el én is ezt a szintet, és, mégis tudom, hogy el fogom érni. Mindig a kezdet a legnehezebb. Most különösen. Hátra hagytam egy biztonságosnak mondható országot, a családomat, a barátaimat és a szeretteimet. Ráadásul nekem nagyon sokat tud ártani az unalom. Sokat olvastam azokat a dokumentumokat, amikhez hozzáfértem a hálózaton. Különböző tréningek előadásai voltak. 6 órára már mindegyiket legalább 3-szor elolvastam.
6 óra. A sofőr bejött értünk az irodába és Rachna-val el is indultunk haza. Otthon mindketten levedlettük üzleti ruházatunkat és otthoni kényelmes cuccokat vettünk fel. Majd Rachna elmondta, hogy a főnök azért beszélt vele négyszemközt, mert az indiaiaknak teljesen idegen ez, hogy egy lány és egy fiú együtt lakik. Nekünk természetes, de nekik nem.
Fél 8 volt. Amikor csöngettek. Rachna a bejárati ajtótól nem messze ült a tv előtt egy szál topban és bokszerben Én nyitottam ajtót egy pólóban és rövidnadrágban. Az ajtó túloldalán Mr. Goel állt a feleségével. Rachna a topja pántját visszaemelte a vállára, miközben szóhoz nem jutott. Én is teljesen meglepődtem. Kellett egy pár másodperc mire a kulcsokért indultam, hogy a külső ajtót kinyissam. Mr. Goel átnézte a házat, a szobáinkat és a fürdőt is. Mi ketten egyből levágtuk, hogy ellenőrizni jött, nem e történik valami illetlen ebben a lakásban. Majd Mr. Goel és a felesége elvittek megmutatni nekünk a környéket, hogy merre van bolt és jó étterem. Egy kínai kaját áruló bódéból vettünk vacsorát egy indiai csávótól. Én csirke burgert kértem 70 rúpiáért (280 ft), illetve elvitelre kaptam momos-t is (chilli szósszal felszolgált tésztába csomagolt csirke falatok). Hazafelé lerakott minket az egyik boltnál és onnan már tudtuk az utat a lakáshoz. Ajánlotta nekünk Mr. Goel, hogy 10 rúpiáért (40 forint) vitessük haza magunkat egy riksával. Hát, hazagyalogoltunk. Este arról beszéltünk, hogy milyen váratlanul állított be a cég vezetője a feleségével hozzánk és, hogy szerencsésnek mondhatjuk, hogy nem kis gatyában nyitottam ajtót. Félre ne értsed kedves olvasom, de Rachna és én köztem nincs semmi és ezen jó magam nem akarok változtatni. :D
Este a skype-on keresztül beszéltem anyával és egyik pillanatról a másikra megszakad a vonal, mivel elment az internetem. Nem volt mit tennem, lefeküdtem aludni, mivel reggel tréningre kell mennem.
Kedd reggel (május 21.) 7-kor keltem fel. 8-ra vártuk a sofőrt, de nem jött. Majd felhívtam Vijay-t, hogy most mi van. Elmarad a tréning, ami az AP blokkban lett volna. Érdekes. Beérve az irodába megtudtuk, hogy tűz ütött ki az AP blokk számítógép termében előző éjszaka. Nem semmi. Vagy ahogy az angol mondaná: „Not bad!”. Reggel megtudtam, hogy egy osztrák cég termékének reklámozása és árusítása lesz a dolgom, valamint reményeim szerint oktatása is. A termék nem más, mint 200 darab pszichológiai tesztet tartalmazó számítógépes programot kell majd menedzselnem. Nem is rossz! Jó igaz, hogy nem marha párizsi (a kedvencem), de sokat tanulhatok. Egész nap az útmutatót böngésztem és a katalógust. Ki is találtam, hogy egy előadást készítek a (vigyázat termék elhelyezés következik) prezi.com-mal. Soha nem használtam még. Először is nekem kéne ezt megtanulnom, hogy aztán könnyebben bemutathassam ezt is. De nem olyan egyszerű az élet, mint gondoltam. Nem volt net az irodában sem, vagy csak ideiglenesen volt. Szóval, ezen a napon is szétunatkoztam a fejem. Már azt várom, hogy a pszichológiai programot próbálgassam, mert akkor a saját érzéseimet, tapasztalataimat és észrevételeimet is belefűzhetem az előadásomba. Mondjuk arra azért kíváncsi vagyok, milyen eredmények születnének nálam! :D
Végre elérkezett az este hat óra és mehettünk haza. A net még mindig nem működik, ezért felhívtam az egyik technikust, hogy mi lehet a baj, mert én már mindent megpróbáltam még sem működik. És elmondta, hogy a mi házi internetünk az AP blokk központi rendszeréhez volt kapcsolva, így napokig nem lesz netünk. Ez hihetetlen. Ezután megjött a mosógépünk, amit az én fürdőszobámba helyeztek el, így minden egyes tusolás előtt elmondok egy imád az isteneknek (legyünk tisztelet tudóak, ha már egy hindu országban vagyunk). ;)
Majd este 8 körül elmentem egyedül a boltba. Az épület együttesnek ahol élünk, saját biztonsági őrökkel felszerelt kapuval van biztosítva. Legnagyobb meglepetésem az őrök tisztelegtek nekem, mintha valami nagy úr lennék. Nem vagyok nagy úr, csak fehér és ez őket már feljogosítja, hogy tisztelegjenek. Én ellenkeztem és kértem, hogy ne csinálják. Rossz érzés ez nekem.
Az út egy helyen egy lepukkant épület sor mellett ment. Egy kisebb gettóhoz volt szerencsém, ahol a gyerekek az autók között fogócskáznak, vagy éppen a szemét között keresgélnek értékeket a patkányoktól fél méterre. Nehéz látvány volt ez nekem, és gondolom most nehéz lehet nektek is olvasni eme szomorú ám igaz szavakat.
A boltnál van egy biztonsági őr, aki a táskákat egy szekrénybe rakja, amikor belépünk és kilépéskor a blokkot ellenőrzi és visszaadja a táskánkat.
Hazaértem és a fáradság miatt le is dőltem aludni. Vár a következő nagy nap!
Szerda (május 22.) Nem történt semmi különös. Unatkoztam a munkahelyen, mert még mindig nem kaptam feladatot, viszont holnap végre kipróbálhatom a teszteket. :D Olyan izgatott vagyok. Este a csirke burgerem maradékát ettem meg. Még mindig jó volt. Elmentem a boltba megint venni egy kis vizet. A kisebb nyomor negyed mellett mentem el, ahol a kisgyerekek az útmentén pisilnek, autók között fogócskáznak és mégis, olyan mély boldogság van a szemükben, hogy az félelmetes. Volt ott egy ember, aki vitt magával egy 2-3 méter magas „óriás kereket”. Négy kabinból állt. Kézzel tekerte és a gyerek hangos kacajától volt tele az utca. Természetesen ha leszámítjuk a másodpercenként felszólaló autó és motor dudákat, amelyek már nagyon erősen emlékeztetnek engem az erdő madarainak csicsergésére párzási időszakban. Este megjelent a lakótársam exe, aki India. Nem akart még rám nézni sem, mivel a szerelmével lakok egy fedél alatt. Rachna figyelmeztetett, hogy zárkózzak be a szobába, mert visszajön és fél, hogy rám támad. Belekeveredtem, egy szerelmi háromszögbe a tudtom és akaratomon kívül.
Csütörtök (május 23.) Reggel 4-kor keltett Rachna, mert nem sokra rá el kell mennie egy tréning megtartására, amely 500 kilométerre van innen. Vasárnapig nem jön haza.
Valami nem volt jó. Csikorgott a gyomrom és furán éreztem magam. Reggel 4-től folyamatosan jártam a vécére, hol a hasmenés miatt, hol pedig a szájból érkező áldás miatt. Ugyanez volt a lakótársammal is. 5-re jött a sofőr érte, de ahelyett, hogy elvitte volna őt az útra, mindkettőnket elvitt az orvoshoz. fél 7 körül Mr. Goel és felesége beállítottak hozzánk. Kaptam egy lime-os sós vizet, azt mondták ez a legjobb kiszáradás ellen. Jött is vissza így kórházba vittek minket. Kaptunk egy infúziót és 2 órával később már otthon is voltunk. A cégnél dolgozok egy szolga, aki eljött felügyelni minket. Nagyon kedves egy nőszemély és sokat jelent neki, ha megköszönöm és mosolygok. A szolgákra nem szoktak mosolyogni. Délután lefeküdtem aludni a szobámba. Amikor felébredtem, olyan érzés volt, mintha égnek a testem, mintha máglyarakás tetején lennék. Nem működött a légkondi. Igyekeztem lehűteni a testem, de 6 órára feladtam. Vittek a kórházba, ahol nagyon sokat segítettek nekem. Mr. Goel vitt el. Nagyon sokat köszönhetek neki, de én személy szerint nem voltam hasznos neki. Amikor elmondtam neki az érzéseimet, hogy valahol szégyellem, hogy ennyi gondok okozok, illetve még nem voltam hasznára, akkor csak annyit mondott, hogy olyan vagyok, mint a fia.
Nagyon sokat köszönhetek neki és igyekszem ezt visszafizetni neki!
Most itthon vagyok és érzem, hogy rendben leszek. :)
Délután leültettek egy asztalhoz. Üvegből készült, egy 6 személyes étkező méretével vetekedett és 6 részre volt felosztva üvegfalakkal. Az egyik saroknál lévő elkerített részt kaptam meg. Akkora volt ez a rész, hogy a monitor, egér, billentyűzet mellett egy füzetnyi hely maradt még. A szemben lévő üvegfalon egy papír volt felragasztva a következő szöveggel:
Mindig kántáld, hogy:
Hare Krishna Hare Krishna Krishna Krishna Hare Hare
Hare Rama Hare Rama Ram Rama Hare Hare
És légy boldog!
Délután 1-kor volt ebéd. Tipikus indiai ételek voltak, de azt nem tudtam meg mi a nevük. Fél kettőre ültem vissza az asztalomhoz és hat óráig mást se csináltam, mint unatkoztam. Irigykedve néztem a többieket, hogy mily szorgosan dolgoznak és mindenki tudja mi a dolga, mit hogyan kell csinálni. Mikor érem el én is ezt a szintet, és, mégis tudom, hogy el fogom érni. Mindig a kezdet a legnehezebb. Most különösen. Hátra hagytam egy biztonságosnak mondható országot, a családomat, a barátaimat és a szeretteimet. Ráadásul nekem nagyon sokat tud ártani az unalom. Sokat olvastam azokat a dokumentumokat, amikhez hozzáfértem a hálózaton. Különböző tréningek előadásai voltak. 6 órára már mindegyiket legalább 3-szor elolvastam.
6 óra. A sofőr bejött értünk az irodába és Rachna-val el is indultunk haza. Otthon mindketten levedlettük üzleti ruházatunkat és otthoni kényelmes cuccokat vettünk fel. Majd Rachna elmondta, hogy a főnök azért beszélt vele négyszemközt, mert az indiaiaknak teljesen idegen ez, hogy egy lány és egy fiú együtt lakik. Nekünk természetes, de nekik nem.
Fél 8 volt. Amikor csöngettek. Rachna a bejárati ajtótól nem messze ült a tv előtt egy szál topban és bokszerben Én nyitottam ajtót egy pólóban és rövidnadrágban. Az ajtó túloldalán Mr. Goel állt a feleségével. Rachna a topja pántját visszaemelte a vállára, miközben szóhoz nem jutott. Én is teljesen meglepődtem. Kellett egy pár másodperc mire a kulcsokért indultam, hogy a külső ajtót kinyissam. Mr. Goel átnézte a házat, a szobáinkat és a fürdőt is. Mi ketten egyből levágtuk, hogy ellenőrizni jött, nem e történik valami illetlen ebben a lakásban. Majd Mr. Goel és a felesége elvittek megmutatni nekünk a környéket, hogy merre van bolt és jó étterem. Egy kínai kaját áruló bódéból vettünk vacsorát egy indiai csávótól. Én csirke burgert kértem 70 rúpiáért (280 ft), illetve elvitelre kaptam momos-t is (chilli szósszal felszolgált tésztába csomagolt csirke falatok). Hazafelé lerakott minket az egyik boltnál és onnan már tudtuk az utat a lakáshoz. Ajánlotta nekünk Mr. Goel, hogy 10 rúpiáért (40 forint) vitessük haza magunkat egy riksával. Hát, hazagyalogoltunk. Este arról beszéltünk, hogy milyen váratlanul állított be a cég vezetője a feleségével hozzánk és, hogy szerencsésnek mondhatjuk, hogy nem kis gatyában nyitottam ajtót. Félre ne értsed kedves olvasom, de Rachna és én köztem nincs semmi és ezen jó magam nem akarok változtatni. :D
Este a skype-on keresztül beszéltem anyával és egyik pillanatról a másikra megszakad a vonal, mivel elment az internetem. Nem volt mit tennem, lefeküdtem aludni, mivel reggel tréningre kell mennem.
Kedd reggel (május 21.) 7-kor keltem fel. 8-ra vártuk a sofőrt, de nem jött. Majd felhívtam Vijay-t, hogy most mi van. Elmarad a tréning, ami az AP blokkban lett volna. Érdekes. Beérve az irodába megtudtuk, hogy tűz ütött ki az AP blokk számítógép termében előző éjszaka. Nem semmi. Vagy ahogy az angol mondaná: „Not bad!”. Reggel megtudtam, hogy egy osztrák cég termékének reklámozása és árusítása lesz a dolgom, valamint reményeim szerint oktatása is. A termék nem más, mint 200 darab pszichológiai tesztet tartalmazó számítógépes programot kell majd menedzselnem. Nem is rossz! Jó igaz, hogy nem marha párizsi (a kedvencem), de sokat tanulhatok. Egész nap az útmutatót böngésztem és a katalógust. Ki is találtam, hogy egy előadást készítek a (vigyázat termék elhelyezés következik) prezi.com-mal. Soha nem használtam még. Először is nekem kéne ezt megtanulnom, hogy aztán könnyebben bemutathassam ezt is. De nem olyan egyszerű az élet, mint gondoltam. Nem volt net az irodában sem, vagy csak ideiglenesen volt. Szóval, ezen a napon is szétunatkoztam a fejem. Már azt várom, hogy a pszichológiai programot próbálgassam, mert akkor a saját érzéseimet, tapasztalataimat és észrevételeimet is belefűzhetem az előadásomba. Mondjuk arra azért kíváncsi vagyok, milyen eredmények születnének nálam! :D
Végre elérkezett az este hat óra és mehettünk haza. A net még mindig nem működik, ezért felhívtam az egyik technikust, hogy mi lehet a baj, mert én már mindent megpróbáltam még sem működik. És elmondta, hogy a mi házi internetünk az AP blokk központi rendszeréhez volt kapcsolva, így napokig nem lesz netünk. Ez hihetetlen. Ezután megjött a mosógépünk, amit az én fürdőszobámba helyeztek el, így minden egyes tusolás előtt elmondok egy imád az isteneknek (legyünk tisztelet tudóak, ha már egy hindu országban vagyunk). ;)
Majd este 8 körül elmentem egyedül a boltba. Az épület együttesnek ahol élünk, saját biztonsági őrökkel felszerelt kapuval van biztosítva. Legnagyobb meglepetésem az őrök tisztelegtek nekem, mintha valami nagy úr lennék. Nem vagyok nagy úr, csak fehér és ez őket már feljogosítja, hogy tisztelegjenek. Én ellenkeztem és kértem, hogy ne csinálják. Rossz érzés ez nekem.
Az út egy helyen egy lepukkant épület sor mellett ment. Egy kisebb gettóhoz volt szerencsém, ahol a gyerekek az autók között fogócskáznak, vagy éppen a szemét között keresgélnek értékeket a patkányoktól fél méterre. Nehéz látvány volt ez nekem, és gondolom most nehéz lehet nektek is olvasni eme szomorú ám igaz szavakat.
A boltnál van egy biztonsági őr, aki a táskákat egy szekrénybe rakja, amikor belépünk és kilépéskor a blokkot ellenőrzi és visszaadja a táskánkat.
Hazaértem és a fáradság miatt le is dőltem aludni. Vár a következő nagy nap!
Szerda (május 22.) Nem történt semmi különös. Unatkoztam a munkahelyen, mert még mindig nem kaptam feladatot, viszont holnap végre kipróbálhatom a teszteket. :D Olyan izgatott vagyok. Este a csirke burgerem maradékát ettem meg. Még mindig jó volt. Elmentem a boltba megint venni egy kis vizet. A kisebb nyomor negyed mellett mentem el, ahol a kisgyerekek az útmentén pisilnek, autók között fogócskáznak és mégis, olyan mély boldogság van a szemükben, hogy az félelmetes. Volt ott egy ember, aki vitt magával egy 2-3 méter magas „óriás kereket”. Négy kabinból állt. Kézzel tekerte és a gyerek hangos kacajától volt tele az utca. Természetesen ha leszámítjuk a másodpercenként felszólaló autó és motor dudákat, amelyek már nagyon erősen emlékeztetnek engem az erdő madarainak csicsergésére párzási időszakban. Este megjelent a lakótársam exe, aki India. Nem akart még rám nézni sem, mivel a szerelmével lakok egy fedél alatt. Rachna figyelmeztetett, hogy zárkózzak be a szobába, mert visszajön és fél, hogy rám támad. Belekeveredtem, egy szerelmi háromszögbe a tudtom és akaratomon kívül.
Csütörtök (május 23.) Reggel 4-kor keltett Rachna, mert nem sokra rá el kell mennie egy tréning megtartására, amely 500 kilométerre van innen. Vasárnapig nem jön haza.
Valami nem volt jó. Csikorgott a gyomrom és furán éreztem magam. Reggel 4-től folyamatosan jártam a vécére, hol a hasmenés miatt, hol pedig a szájból érkező áldás miatt. Ugyanez volt a lakótársammal is. 5-re jött a sofőr érte, de ahelyett, hogy elvitte volna őt az útra, mindkettőnket elvitt az orvoshoz. fél 7 körül Mr. Goel és felesége beállítottak hozzánk. Kaptam egy lime-os sós vizet, azt mondták ez a legjobb kiszáradás ellen. Jött is vissza így kórházba vittek minket. Kaptunk egy infúziót és 2 órával később már otthon is voltunk. A cégnél dolgozok egy szolga, aki eljött felügyelni minket. Nagyon kedves egy nőszemély és sokat jelent neki, ha megköszönöm és mosolygok. A szolgákra nem szoktak mosolyogni. Délután lefeküdtem aludni a szobámba. Amikor felébredtem, olyan érzés volt, mintha égnek a testem, mintha máglyarakás tetején lennék. Nem működött a légkondi. Igyekeztem lehűteni a testem, de 6 órára feladtam. Vittek a kórházba, ahol nagyon sokat segítettek nekem. Mr. Goel vitt el. Nagyon sokat köszönhetek neki, de én személy szerint nem voltam hasznos neki. Amikor elmondtam neki az érzéseimet, hogy valahol szégyellem, hogy ennyi gondok okozok, illetve még nem voltam hasznára, akkor csak annyit mondott, hogy olyan vagyok, mint a fia.
Nagyon sokat köszönhetek neki és igyekszem ezt visszafizetni neki!
Most itthon vagyok és érzem, hogy rendben leszek. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése