2013. május 16., csütörtök

Utazás előtti érzések


Utazás előtti érzések


Nehéz elmondani és leírni is, hogy valójában milyen érzések kavarognak bennem. Mégis, azt kell, hogy mondjam két érzés váltotta ki bennem a legnagyobb hatást. Illetve, ahogy láttam nem csak bennem, hanem másokban is. Ezek pedig nem mások, mint az öröm és a félelem. Az elmúlt napokban, hetekben sok mindenkitől elbúcsúztam és mindenkinek mosolygott a szája, és aggódott a tekintete. Minden akadály, nehézség vagy újdonságnál megtalálhatóak ezen érzések melyek taszítják és vonzzák is egymást. Legyen szó egy vizsgáról, egy tiszavirág éltű szerelemről, egy új munkahelyről vagy egy idegen országba való költözésről. A félelem és az öröm harcolnak egymással, míg az egyiket a szívünk, addig a másikat az elménk táplálja. Az egyik ősi indián meséből kiveszem a tanulságot és elmondom, az fog nyerni, amelyiket jobban tápláljuk. De el kell mondanom, sokat tesz a latba az is, hogy milyen emberek vagyunk. Milyen háttérrel rendelkezünk és mennyire vagyunk informáltak, tanultak. Sokat dolgoztam magamon az elmúlt egy évben, hogy lelkileg erőssé váljak, és most már tudom, az is vagyok. Ebben sokat segített a családom. A családom, akik mindenben támogatnak, és erős alapokat biztosítanak nekem. Rövidke életem során megtapasztaltam annyiszor, hogy az embereket könnyen ki lehet ismerni, ha őszintén, beszélnek a családjukról. Ha túlságosan magukhoz szorítanak és megvédenek mindentől vagy fenntartások nélkül elfogadják azt, ahogy döntesz, akkor könnyen gyengévé válhatsz a biztonságérzet miatt. Ha viszont egyáltalán nem áll mögötted a családod, akkor meg az erős alapok nélkül válhatsz instabillá. Én szerencsésnek mondhatom magam, hogy szüleim megtalálták az aranyközép utat, amely a legtöbbet segít nekem! Ezúton is köszönöm nekik, hogy erőssé tettek.
Rengeteg idézet vagy bölcsesség eszembe jutott, melyet búcsúzásként elmondanék nektek kedves olvasóim, de végül arra jutottam, hogy a Star Wars-ból veszek egy mondatot, amelynek hatalmas jelentősége van, és ezért megérdemel pár karaktert, szót illetve, percet, hogy végig gondoljuk nagyszerűségét! Ez nem más, mint:

Az erő legyen veled!

Én is ezzel búcsúzom az erő legyen veletek és ezzel erőssé tesztek engem is! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése